Bishma eredeti, a szakrális hagyománynak megfelelő szellemiségű tanítása:
"Dhritarástra:
Bishma, lelketlen világban élünk... Hogyan lehetne megérteni e világ kegyetlenségét?
Bishma:
Valaki..., egy sötét, homályos, veszélyes erdőben halad, amelyben vadállatok nyüzsögnek. Az erdőt egy óriási háló veszi körül. A magányos vándor fél. Futásnak ered, hogy meneküljön a veszély elől, ám beleesik egy koromfekete verembe. Csodás módon fennakad néhány vékonyka indában, érzi egy hatalmas kígyó, tüzes,forró leheletét. A hüllő szája tátva, odalent tekereg a verem alján. A vándort már alig-alig tartják a gyenge indák. Észreveszi, hogy fent, a verem szélén egy óriási elefánt várja, hogy eltiporhassa. Fekete és fehér egerek rágcsálják az indákat, amikbe a vándor kapaszkodik. Veszélyes vadméhek repülnek a verem fölé és mézcsöppeket hullajtanak felé. Ekkor a vándor kinyújtja az egyik ujját. Lassan, óvatosan kinyújtja az egyik ujját, hogy felfogja az édes mézcseppeket. Ennyi veszély által fenyegetve, mikor talán csak pillanatok választják el a szörnyű haláltól, még mindig nem mentes a vágytól. A méz iránti vágy odaköti az élethez." (In.: Peter Brook, Mahábhárata.)
Sajnos a fenti eredet-hű tanítás dacára a rendező is átértelmezte a mű bizonyos részeit, melynek talán legnehezebben emészthető vonása, hogy a végén Judhistírát dharma-tagadóvá tette (ami a hindu szakrális hagyományban a legsúlyosabb bűn), ami gyakorlatilag a rege eredeti mondanivalójának ellenkezőjébe fordítása, melynek végkicsengése - ezen beavatkozás híján - nagyon is hasonló a krisztusi üdvtörténethez. Ezt a "posztmodern" felállást súlyosbítja, hogyha valaki véletlenül nem ismeri ezt a nagy, evangéliumi hősregét (eposzt), akkor esetleg azt hiheti, hogy annak tulajdonképpen az a mondanivalója, amit a filmen lát. Sajnos ez érvényesnek tűnik a Mahábhárata, sokszor ingyen, "adományként" kínált "krisnás" változatára is, melyről Buji Ferenc a következőket állapítja meg: "A Krisna-tudat mozgalom (...) - voltaképpen szekta - viszonya a Szanáthana Dharmához, vagyis az Örök Törvényhez hozzávetőlegesen ugyanaz, mint a Jehova Tanúinak viszonya a kereszténységhez, vagy legalábbis a történeti egyházakhoz. Voltaképpen a Krisna-tudat mozgalom szellemisége, "mentalitása" sokkal közelebb áll a legújabb kori neoprotestáns szektákhoz, mint saját anyavallásához, és tanításában is sok tekintetben a nyugati szellemiségnek való behódolás jellemzi. A "mozgalom" által készített Gítá-fordítás - összhangban a Szanáthana Dharmától elrugaszkodott szellemiségével és tanításával - feltehetőleg egyedülálló munka abból a szempontból, hogy miképpen lehet rendkívüli filológiai felkészültség mellett ilyen mértékben tendenciózusan félrefordítani egy könyvet." (Buji Ferenc: "Az emberré vált ember." című könyvéből a "A reinkarnáció hindu és buddhista elmélete." - fejezet.)
MIndazonáltal, Mereskovszkij, "Az ismeretlen Jézus" című művében a következőket pendíti meg: "Igazuk van a zsidóknak a maguk gondolkodása szerint, amikor azt mondják, hogy Jézus nem csak megsértette, hanem szét is rombolta, megsemmisítette a Törvényt.". Lehet, hogy Peter Brook "visszavágójáról" van szó, ami azt is jelentheti, hogy pontosan látja a szakrális és a modernista szemléleti különbségek tükörkép jellegét - a jelenségvilág vonatkoztatási rendszerében, hiszen a Legfelsőbb Lélekkel (a metafizika területével, ami az érzékszervi világon teljesen kívül van) nem lehet opponálni - és a fordított spiritualitásnál maradt, vállalva annak konzekvenciáit (vö.: René Guénon: "A tradícióellenességtől az ellentradícionalitásig.")
A tanítás mondanivaló ellenkezőjébe fordítása (elvilágiasítása, modernizálása):
"Egy férfi az erdőben sétált, amikor összetalálkozott egy dühös tigrissel. Rohanni kezdett, de hamarosan egy sziklameredély széléhez érkezett, megpróbált leereszkedni az indán, de észrevette, hogy a szakadék alján egy másik tigris vár rá. Ekkor előjött két patkány és elkezdték rágni az indát. Hirtelen megpillantott egy szép gömbölyded szamócát. Letépte és bekapta. Pompás íze van. Ne a múltban élj, ne aggályoskodj a jövő miatt. A jelen pillanatra figyelj. Azt éld meg! A boldogság bármilyen külső körülmények között meg tud találni."
(""Beszélő zen. "A semmi kiáltásai."" A történeteket átdolgozta és rajzolta Tsai Chih Chung. Budo kiskönytvár. Hunor Kiadó. 2001. )
Itt teljesen nyilvánvaló a fókusz megfordítása, a természeti és a természet-fölötti területének összekeverése, mely folyamatról René Guénon így ír "A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás" című tanulmányában: "ez pontosan az “ego" “Önmagam" előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principiális Egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló “káoszban" való konfúzió", melynek, benyomásunk szerint, a könyv többi része sem mond ellent, hiszen - az "édesvízi" "ezoterikus" kínálatnak megfelelően - a továbbiakban is, a világos és a sötét vonatkozások közötti zavar figyelhető meg benne.
Mivel talán kevésbé köztudomású, ámde annál lényegesebb jelenségről van szó, ezért egy Bhagavad Gítá-ból vett idézettel is szeretnénk árnyalni a képet, amennyiben az eredeti szakrális tanítás másképpen így hangzik: "Akik dölyföt-balgaságot levetkőznek, ragaszkodás hibáját legyőzik, örökké a Legfelsőbb Szellem felé fordulnak, sóvárgásokat felejtenek, öröm-bánat ellentétpárjától megszabadulnak, azok tévedhetetlenül eljutnak arra az örök helyre." (Vekerdi József szó szerinti prózafordítása. Terebess Kiadó 1997.).
II. Rákóczi Ferenc - a Szentkorona (Világkirály) eszménnyel többszörösen visszaélő Habsburgok ellen -, Bocskai Istvánhoz és Bethlen Gáborhoz hasonlóan, szakrális szempontból jogosan felkelt, papkirályi minőségű vezetőnk (pirulnom kell, hogy hazánkban létezik olyan globalo-neokonzervatív törekvés ami ezeknek a mozgalmaknak a jelentését az ellenkezőjébe szeretné fordítani), többek között képzett teológusként és komolyan gyakorló katolikusként, tökéletesen átlátta az imént idézett szakrális alaptanítás fontosságát, mint írja: "...újjongj és vigadj, én lelkem, és adj hálákat Megváltódnak, hogy azt mondhatod: többé nem féled és nem szereted e világot..." (II Rákóczi Ferenc: "Confessio peccatoris")
Ellenben "A legfontosabb, hogy érezd jól magad" (vö.: "Góranga: Légy Boldog!") - amivel csak látszólag ellentétes megnyilvánulás a barcelónai villamosokon megjelent fizetett hirdetés: "Nincs Isten, élvezd az életet" - féle tanítással kapcsolatban először talán Csögyam Trungpát idéznénk: "Amikor gyönyörre szomjazunk, az örömöt tesszük meg viszonyítási alapnak, ami viszont a szenvedéstől való félelmünket erősíti, így az öröm létrehozásának leple alatt, csak fokozzuk szenvedésünket." , de hivatkozhatunk Hamvas Bélára, aki a fenti Jelenség-világ istenítés kapcsán egyenesen az "ontológiai idiotizmus" kifejezést használja, valamint ide illőnek érezzük megidézni Pilinszky János és Popper Péter legendás találkozását is:
"– Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat.
– Miért utálsz, János?
– Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik.
A valóságban – mondta Pilinszky –, az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség." (médiavadász.blogspot.com.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése